Vidámpark... vagyis majdnem

Ez az időszak minden jel szerint az elb.szott dolgokról szól, megint sikerült belefutni valami ilyesmibe.

Kedden Franzi, a szemben lakó német lány megosztotta velem a titkot: a kolis wifi a folyosó társalgórészén működik, csak a nyolc méterrel arrébb levő szobában nem. Már szkeptikus vagyok az itteni internettel kapcsolatban*, úgyhogy a biztonság kedvéért az egyetemről intéztem a blogfrissítést, levelezést, bankszámla-ellenőrzést, legnagyobb megdöbbenésemre ellenben, amikor visszaérkezés és táplálkozás után kipróbáltam, tényleg működött. Letölteni azért nem lehetett vele, a torrentprogram nem csatlakozott, így hát kénytelen vagyok kibírni még egy darabig a klasszikus X-Men rajzfilmsorozat első öt évada nélkül. Aztán egyszer csak ledobott a hálózat és nem is tudok azóta sem csatlakozni.

Próbáltam néhányszor még aznap este, az utolsó alkalommal sikerült belefutnom egy kisebb csapatba: Franzi (aki már röhögött rajtam, hogy állandóan kijárok netezni, amióta elmondta, hogy hol lehet), Lida, Veronika (akinek nem ez az igazi neve, de azt nem tudom, mert mindenkinek így mutatkozott be), illetve Kasa (aki biztos nem így írja a nevét, mert lengyel, de az meg hülyén néz ki magyarul) ücsörögtek a kanapén és az ablakpárkányon.

Mivel nem volt net, és egyébként is, nyilván beszédbe elegyedtem velük, egy idő múlva aztán a német lány előhozott egy szatyor bokacsontot, hogy játsszunk. Elmondva egyszerű: a csontokat szét kell szórni a földön, aztán ki kell szemelni két azonos oldalával fölfelé nézőt és az egyiket pöckölve el kell találni a másikat anélkül, hogy egy harmadik csontot érintenének. Gyakorlatban már bonyolultabb, főleg szőnyegen, a második (harmadik, negyedik) kört már a szőnyeg mellett játszottuk. Amikor mindenki elfáradt a guggolásban és/vagy megfájdult a körme, abbahagytuk és itt kapcsolódik ez az egész ahhoz, ami a bejegyzés lényege.

Kiderült, hogy a többiek meg akarnak nézni egy mongol temetőt, mert miért ne, és a kérdésre én is azt mondtam, hogy miért ne: megyek. Időpontnak a szerda délutánt szemeltük ki, az óráim után a koliban találkozunk és innen megyünk a buszhoz. Eddig sima ügy, odamentünk, fölszálltunk a 23-as buszra, amit a turistainformációnál fölírtak Franziéknak egy papírra, a kaller viszont közölte, hogy 25-ös busz kell oda, úgyhogy inkább szálljunk le. A busz már kiment a megállóból, de a szokásos dugóban állt, úgyhogy ezt kisebb nehézségekkel sikerült is kivitelezni: nem tudom, hogy a sofőr milyen sebességet feltételezett rólunk, mindenesetre elsőre Veronika ugrott ki, utána visszazáródott az ajtó, némi üvöltözés hatására újra kinyílt, ezúttal lejutott Veronika kínai barátja, Franzi és Kasa is, én viszont maradtam (hiába, az udvariasság nem kifizetődő), aztán harmadjára sikerült elhagyni a járművet.

Átséta a Szükhbaatar tér melletti turistainformációhoz (ami korábban zárva volt), ott kiderült, hogy ilyenkor másfél óra, amíg a busz kiér a célhoz és onnan még fél óra gyalog, ami ha visszafele is ugyanennyi, akkor erősen bukta, mert négy óra közlekedés nem fér bele mára. Ebből adódóan ezt a projektet halasztottuk, valaki viszont fölvetette, hogy nézzük meg a vidámparkot. Csak messziről láttam korábban, de elég nyominak nézett ki, meg a hideg okán nyilván zárva is van, de azért hátha. Az útikönyvben nem volt róla semmi (ezt neked Lonely Planet), de időnk mint a tenger és a nap is sütött (volt vagy öt fok, érzetre viszont simán tíz fölött), tehát nyilván elindultunk.

A tér szélén láttam messziről egy hatalmas fekete plakátot dizájnos „Metal of Mongolia” vagy ilyesmi felirattal, már épp elkezdtem örülni, hogy valami fesztivál, amikor közelebb érve kiderült, hogy szó nincs zenéről, csak valami bányászati konferencia...

A vidámpark mellett van egy valaha jobb napokat látott, egész nagy park, ezen keresztül volt a legrövidebb, keresztülsétáltunk rajta. 

A park, háttérben a belvárossal.

Készült néhány fénykép, a hangulatát viszont nem lehet rendesen átadni, a dicső komcsi időkben biztos nagyon jó hely lehetett, sétánnyal, szökőkúttal és zöld növényzettel – a sétány helyén ellenben most már csak föld van, a szökőkutat teledobálták szeméttel (meg minden mást is, kommunálistól az építési hulladékig), a zöld növényzet pedig részben kihalt, részben az évszak okán inkább barna volt. Azért barangoltunk egy kicsit és a vidámpark hátsó kapujánál észrevettünk néhány különös objektumot.

Egy izé

Hajtott a felfedező szellem és leváltam a többiektől, hogy közelebbről is szemügyre vegyem, javukra szóljon, hogy elég hamar rájöttek ők is, hogy ez jó móka lesz és követtek. Az is volt. Pózoltunk az izékkel, gondolkoztunk, hogy mik lehetnek, aztán ki más, mint szerény személyem, kitalálta, hogy fölmászik az egyikre, mert miért ne. Amikor látták, hogy még mindig élek, persze senki nem maradt odalenn. Az izék inogtak és behajlottak, ebből kifolyólag volt egy kis ijedezés, le azért senki nem esett.

Készült egy halom fénykép, elhaladt egy ember távolabb rádióval, beszélgettünk, majd visszajött a rádiós fickó autóban egy másikkal és elkezdett valamit mongolul üvöltözni. Lemásztunk, hogy mit akar, de csak üvöltözött tovább mongolul és szegény kínai srácot b.szogatta, hogy beszéljen mongolul (mert nyilván mongol, ha egyszer ázsiai feje van), próbáltunk mi is mongolul beszélni hozzá, de nem fogta és lassítani vagy jobban artikulálni sem volt hajlandó (vsz. valami droidféle lehetett de nem volt rajta egyenruha, mint itt minden más biztonsági őrön, szóval nem biztos), így hát a kommunikációs kudarc és az agresszív fogadtatás miatt távoztunk.

A vidámpark hátulról.

Szemből azért jobban néz ki.  

Öt perc séta után odaértünk a vidámpark bejáratához, ami legnagyobb megdöbbenésemre nyitva volt és a két (!) jegyárusító bódé közül az egyikben ült is egy csaj. Ha nem lett volna tizenvalahányezer tugrik a belépő, és az alig féltucatnyi játék mindegyikére nem kellett volna a kiírás szerint külön-külön átlag ötezer tugrikos jegyet váltani (hattal osztandó a forintosított árakhoz), ez a bejegyzés még ennél is hosszabb lenne. Így viszont sajnos itt a vége: visszasétáltunk a koliba (útközben azért még fölfedeztünk egy jazz-pubot, ahol időnként van élő zene, és hátulról is lefotóztam az oldalról kék színű hósórra emlékeztető, ikonikus épületet).

"Nagy hold"

Bónusz: állatsereglet a Csojdzsin láma kolostormúzeum egyik épületének tetején

__________

*illetve

• meleg vízzel (három napja megint nincs, csak néha langyos egy pöttyet)
• fűtéssel (valamit szórakoztak két hete, aztán négy napig nem volt meleg a radiátor, amíg rá nem jöttem, hogy esetleg újra légteleníteni kéne, a koli személyzete persze lesz@rta, eszükbe nem jutott fölküldeni valakit, nekem kellett megcsinálnom, tegnap újra kikapcsolták egy napra)
• árammal (múlt csütörtökön napja áramszünet volt a fél kerületben)
• szemétszállítással (néhány hete felgyújtották a koli mögötti szemétdombot)
• épületen belüli közlekedéssel (tegnapelőtt reggel szokás szerint lementem a közelebbi lépcsőházban a földszintre, aztán a suliból hazafelé jövet kiderült, hogy valami máig érthetetlen okból beszögelték a harmadik emeleti ajtót, meg a másodikon lévőt is, amiről persze senki nem szólt és egyetlen papírfecni sem utalt rá**, úgyhogy szépen le kellett menni és vissza az épület másik végében lévő, a szobámtól és a bejárati ajtótól is messzebb lévő lépcsőházban

**Ellenben amikor az új vécéket szerelték be, mongol, kínai és angol nyelvű lapokkal tapétázták ki a kollégiumot, hogy vigyázzunk néhány napig valamivel, csak éppen a lényeget sikerült érthetetlenül leírniuk az összesre: lehetett stick, smell meg vagy három egyéb dolog is, szóval a vécét ugyanúgy használtuk, mint eddig*** és nem is volt vele gond. Le lehetett húzni, tehát a smell nem jöhet szóba, felszerelést meg nem adtak hozzá, úgyhogy a stick is elég valószínűtlen. Ha valakinek van bármi ötlete, hogy mire kell figyelni új vécék esetén, kommentben jelezze!

***A kínaiak is: aranyos lábnyomok voltak az összesen, ahol csak előfordultak, az ülőkéket szerencsére azért fölhajtották. Most meg amúgy a szomszéd kínai csaj (két szobánként van egy vécé) virágmintás vécépapírral bugyolálta be az ülőkét és hetente cseréli, ami nem tudom mennyire higiénikus. Ezzel kapcsolatban is szkeptikus (és óvatos) vagyok.