A halloweeni kóborlás közben láttam a panelok között egy épületet, amire rá volt írva, hogy "International Intellectual Museum". Meg is említettem a többieknek, hogy mégis mi lehet ez, de senki nem foglalkozott vele. Egészen odáig, amíg pénteken megint össze nem gyűltünk a folyosó társalgórészében és Lida oda nem szólt, hogy kéne menni valahova hétvégén, kirándulni vagy múzeumba vagy valami, mert a koliban dögleni unalmas. Az ilyesmivel mélységesen egyetértek, tehát nyilván rábólintottam és a szupermarketben helyben műanyagpalackba csapolt, egyébként nagyon kellemes sört iszogató lengyeleket is megkérdeztem, hogy nem akarnának-e jönni, ha már dwa bratanki vagyunk (ugye nem szomszédok, tehát nem utáljuk egymást). Kasia csatlakozott, az egyéb népeket annyira nem villanyozta föl a dolog, még azután sem, hogy ezt a múzeumot szemeltük ki úticélnak, ami pedig elég érdekes.
Másnap, szombaton hajnali tizenkettő után három perccel épp befejeztem korai, sajtkrémes kenyérből és citromos ásványvízzel alaposan felhígított teából álló reggelimet és már a kabátomat húztam, amikor Lida kopogott, hogy mivanmár, délről volt szó. Beszórtam a táskámba a szükséges felszerelést, bezártam az ajtót, összeszedtük a lengyel lányt és nekiindultunk.
A múzeum a Birkózópalotától nem messze, egy lakótelep szélétől kicsit beljebb található, ronda és kívülről oszladozó épület. Belül viszont tele van mindennel, ami csak kell. Az angolul meglepően jól beszélő vezető, miután kifizettük a háromezer tugrikot (~500 forint), felhúzatott velünk a cipőnkre egy-egy pár túlméretezett mamuszt, hogy ne koszoljuk össze a padlót, lepakoltuk a fölösleges ruhákat-táskákat és beléptünk a (nekem legalábbis) mennyországba. A múzeum két szintje ugyanis zsúfolásig van tömve a legkülönbözőbb stílusú, anyagú, szerkezetű és díszítésű kirakós és logikai játékokkal és ördöglakatokkal, aminek nagy részét sajnos csak vitrinből lehet megnézni, de elég sok ki is próbálható. A holmik legtöbbjét egy mongol fickó készítette, aki gyerekkora óta az ördöglakatok és a trükkösen összerakható-szétszedhető bigyók (nem tudom, hogy erre van-e külön kifejezés) megszállottja volt. Olyannyira, hogy a játékkészítés mellett a rajzain, festményein és a saját maga által készített használati tárgyakon is megjelenítette a dolgot: űrben keringő vagy éppen asztal formájú ördöglakatok képében (és olyan alkotása is van, aminek az összerakásához majdnem hatvanezer mozdulat kell). 
A kipróbálható dolgok az egyszerűbbek közül valók, ettől függetlenül épp elég szórakozást nyújtanak bárkinek, némelyik meg túl nehéz is az átlag közönségnek.
Az emeleten hatalmas sakkgyűjtemény a világ minden tájáról (magyar nem volt, aki legközelebb erre jár és van rá lehetősége, igazán megdobhatná őket valami kisebb példánnyal), komcsi játékok (még én is játszottam egy részükkel gyerekkoromban), két jurta (elvégre Mongóliában vagyunk, az egyiknek a berendezési tárgyai is ördöglakat-elven vannak összerakva) és persze további töméntelen mennyiségű ördöglakat, játék, trükkös edény... A Rubik-kocka és a csipegető madarak mellett ez a harmadik magyar hasonlóság, bár van benne egy kis csavar (amit nem árulok el, hátha jártok erre).
Miután végignéztük a múzeumot és féltucatszor elmondta a vezető, hogy akár itt is dolgozhatnék (ezt amúgy akár érdemes is lenne bepróbálni), megjelent a múzeum öreg bácsija és bemutatott néhány nagyon egyszerű bűvésztrükköt az időközben megjelenő kisiskolás osztálynak, aztán a bolton keresztül visszavezettek a ruhatárhoz. Hazaindulás előtt mindenképpen visszanézek és jól bevásárolok az érdekesebb dolgokból.
(A képeket a mongoliaturism.org és a mongolfestival.com oldalakról loptam, a múzeum weboldala halott.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése