Talán még vagytok néhányan, akik időnként idenéztek, kitartásotokért dicséret illet. Komolyan. Amióta hazaértem, semmi ihletem, kedvem, hangulatom stb. nem volt a bloggal foglalkozni, ami nekem nagyon kényelmes, de azoknak, akiket személyesen nem ismerek és nem találkoztam velük, hogy az utolsó sztorikat meg a Végső, Nagy Konklúziót megosszam, joggal morcosak, hogy ők kimaradnak ezekből.
Legutóbb két hónapja, Moszkvából jelentkeztem azzal, hogy ha kialudtam magam, akkor majd írok. Nos, ez még nem sikerült, de kaptam némi noszogatást mindenféle forrásból, hogy ezt azért így nem illik befejezni. Szóval.
Miután megírtam azt a bejegyzést, kultúrsokk ért. Igazság szerint jobb lenne lépcsőzetesen felépíteni a dolgot, ahogy én is megéltem, de ezt muszáj az elején... Leült mellém egy orosz újgazdag család. Arab arcú apuka, tipikusan szőke, echte orosz anyuka, totyogós-motyogós kislány. Valamit magyaráztak egymásnak oroszul, aztán anyuka elhúzott soppingolni, a gyermek szórakoztatása apukára maradt, aki ezt a következőképpen oldotta meg: rövid párbeszédet folytatott a kislánnyal, aki beszélni még nem igazán tudott (ezt úgy is meg lehet állapítani, ha az ember összes orosz szókincse a da, nyet, vodka), majd előcsapta a táskájából az iPadet és csemetéje kezébe nyomta. A még beszélni sem tudó törpe meg fogta a tabletet, kioldotta a "billentyűzárat" és elkezdett képeket nézegetni rajta. Én csak néztem, hogy mi van, pláne amikor a menüből kiválasztotta valami meseprogramnak az ikonját, elindította a dolgot és amíg az apja felolvasta neki a képekhez tartozó szöveget, vígan pöckölgette az interaktív felületet. Beszarás.
