Ül az ember a teremben és várja, hogy kezdődjön az óra, amikor arra lesz figyelmes, hogy a koreaiak valamit magyaráznak egymás között. Az már kiderült, hogy nem hajlandóak (vagy nem képesek) angolul kommunikálni, a mongoljukat meg nem értem még akkor sem, ha azt a szöveget olvassák föl, ami ott van előttem is a tankönyvben, úgyhogy nem próbálkoztam, kivárni mindig érdemes. Aztán az egyik odaszólt mongolul (és érthetően!), hogy nem lesz óra, hanem helyette valami filmet nézünk, irány a tanári.
Oké, menjünk.
Hát minden volt, csak filmnézés nem (az óra viszont tényleg elmaradt): a tanári terem hátsó falára projektorral kivetítettek mindenféle weboldalakat (elsősorban mongol híroldalakat meg az egyetem honlapját) és azokról magyaráztak a különböző tanárok egymás szavába vágva, másfél óra unalom után pedig kiderült, hogy a változatosság kedvéért a következő órát sem tartják meg. Elvégre péntek van vagy mi, ilyenkor már minek. Egyébként írás és beszéd lett volna, a beszédtanárnőt egyébként sem bírom, úgyhogy annyira nem bántam.
A belga lány még közben mondott valamit arról, hogy a laosziak közül páran fellépnek valahol, amiről beugrott, hogy amikor a zuhanyzóra vártam pár napja, akkor az angolul tudó laoszi srác is mondta, hogy ezért nem érnek rá péntek este. Rákérdeztem és elmondta, hogy Laosz és a Mongol Állami Egyetem közötti együttműködés nemtomhányadik évfordulója miatt van az egész és menjünk és nézzük meg.
Bevásárlás, táplálkozás, fölöltözés, indulás.
Hol lesz? Valami nemzeti kulturális palotában. Az meg mi? Soha nem hallottam róla... Valami oszlopos épület? Biztos a színház.
Hát nem az volt. A színházat még mindig felújítják, bent ugyanúgy próba volt és ugyanúgy nem állított meg senki, mint a költős alkalomkor, az elején pedig két nagy transzparens lógott, valami "Mongol építészet 1956-2011" eseményt hirdetve. Na de akkor mi a fene az a nemzeti kulturális palota? Senki nem tudta, sem a színházasok, sem a bábszínházasok, sem a Chinggis Pub személyzete, sem a szomszéd irodaház előtt várakozó hátizsákos európai. Bár... ez utóbbinak legalább volt használható ötlete: nézzük meg az opera melletti táncszínházat, hátha. Megnéztük, ott éppen valami nagy dologra készülnek, tele van emberrel, a bejáratnál egy mongol srác angolul kérdezi, hogy honnan jöttünk.
Elgondolkozom, hogy mi a helyes válasz, Segolene viszont már mondja a jelszót: "From the university". A francia akcentusra tesz valami megjegyzést a srác, aztán mutatja, hogy hova üljünk. Bazinagy terem, tele mongolokkal, külföldi alig. Ebből adódóan megint nézegetnek, fotóznak és a tévések is az arcunkba irányítják a kamerát, mert hát mégiscsak menő, hogy nyugatiak ülnek a közönségben.
Aztán elkezdődött. Az iskola (=tanszék, csak amerikai rendszerben) vezetője beszédet tartott arról, hogy milyen szép és jó dolog is, hogy már húsz éves a hely és ilyen sok országgal van kapcsolat (kiosztották a beszéd angol változatát), aztán betettek egy filmet a suliról. Hang persze nem volt, ezzel elszöszmötöltek pár percig, a javarészt hallgatókból álló közönség meg röhögött a bénázáson, aztán csak sikerült valahogy megoldani és lement a filmecske, melyben tanárok magyaráztak arról, hogy miért is tök jó ez a hely. Ezután a műsorvezetői teendőket ellátó fiú és lány sorban szólították a megjelent külföldi professzorokat összes címüket felsorolva, majd maguk az említettek is felvonultak a színpadra és lecsüccsentek az asztal mögé.
A díszvendégek. Balról jobbra: Orosz, orosz, koreai, japán (?), tanszékvezető, amerikai |