2011. december 22., csütörtök

Újévi buli december huszadikán

Jól látjátok. Az egyetem külföldi hallgatókkal foglalkozó irodája újévi bulit rendezett kedden, melyre az ötezer tugrikos belépő megfizetése ellenében mindenki hivatalos volt. Eleinte nem vonzott a dolog, a halloween-parti emléke még élénken él, de aztán meggyőztek, hogy lesz kaja meg ingyensör, nem kötelező szerepelni és még az ösztöndíjamat is megkaptam, úgyhogy kedden suli után bementem az irodába jegyért. 
A jegyvásárlás művelete elég titokzatos volt, a csaj legyezőbe nyitotta a tökegyforma' papírdarabokat, hogy húzzak egyet. Húztam, fizettem, ráírtam a nevemet és miután alaposabban szemügyre vettem, kiderült, hogy a hátuljára rápecsételtek egy számot. Gondoltam biztos ennek alapján lehet nyerni valamit vagy ez fog segíteni a beosztásnál valami idióta játékban, de egész este nem kerültek szóba a számok. Valaki biztos megette a nyereménytortát vagy nemtom'... 


Az ázsiai arcok egész délután partilázban égtek, főleg a nőneműek csinosítgatták magukat, ezzel szemben az európai csapat teljesen hétköznapi szerelésben jelent meg az eseménynek helyet adó Brilliant étteremben. 
Valamikor öt és hat között érkeztünk meg (az egész hivatalosan ötkor kezdődött), a ruhákat egy szinttel följebb, egy szobában lehetett ledobni (egy szállodában van a hely), a kiöltözött népek is itt végezték el az utolsó simításokat. Az étteremben öt asztal köré lehetett letelepedni, én a bejárattól legtávolabbit választottam. A társaságot Kaito, Zbysek (a lengyel antropológus), Lida, Yi-Fan (a tajvani zenészlány), Lothar (némettanár az egyetemen, mellesleg elég komolyan zsonglőrködik) egy tuva és két burját csaj meg három szótlan és ezért ismeretlen nemzetiségű ázsiai alkotta. Az asztal közepén egy elég ronda torta terpeszkedett, körülötte a legolcsóbb üveges sörrel, ásványvizekkel és kólákkal, illetve egy orosz pezsgő is befigyelt, legyen már meg az ünnepi hangulat. A szorgoskodó pincérlányok előételként mindenki elé leraktak egy-egy tányér felvágottat valami fonnyadt salátával, legalábbis reméltem, hogy előétel és lesz valami rendes táplálék is, ha már ennyit fizettünk... 

Romok...

Egy darabig csak beszélgetés és sörfogyasztás ment, aztán a szervező csaj nekiállt szövegelni a mikrofonba mongolul és angolul, de mivel a felszerelés nagyon sz@rul volt beállítva, konkrétan az angol verziót sem értette senki. Valószínűleg arról lehetett egyébként szó, hogy milyen tök jó, hogy ennyien eljöttünk, micsoda nagyszerű év is volt ez és a következő még ennél is jobb lesz. Ismétlem, december huszadika volt. Aztán random partijátékokhoz kirángattak minden asztaltól egy-egy embert: pl. állatokat kellett eljátszani vagy pogózni hatan egy három négyzetméteres ponyván, technózörejre, s amikor végre-valahára véget ért ez az egyre kínosabbá váló móka, a hangszórókból áradó teátrális zenére bevonult a mikulás. 

A mikulás és rendkívül lelkes hótündérei

Itt még csak befelé röhögtem, valahogy a rókafarkas kucsma nem illik annyira a télapószerephez, ellenben kétségkívül igen mongolos. Az "öreg" kiosztott némi ajándékot minden szint (nem csoport) legjobb tanulójának, aztán a két fehérbe öltözött mongol csaj elkezdett táncolni. Az arckifejezésük alapján azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy már be voltak állva, mindenesetre a lelkesedés ilyen mértékű hiányát még életemben nem tapasztaltam. Mozogtak, addig rendben van. De a legkevésbé sem szinkronban és a legkevésbé sem a zenére és közben végig olyan olyan kelletlen fejet vágtak, amilyet még nem láttam. Szerencsére a szenvedésnek másfél perc alatt vége lett és visszatérhettünk a felvágotthoz és a sörhöz. 
Itt jegyezném meg, hogy elvileg fejenként csak egy üveg járt, de a mi asztalunknál összesen négyen fogyasztottunk rendesen, miután Zbysek lelépett a meghívóleveléért az ulan-udei buszhoz, és abból is kettő ázsiai volt, tehát részemről nem volt miért panaszkodni. Legalábbis e téren. 

Időnként random jelleggel betoltak valami zenét, hogy megzavarják a kialakuló beszélgetést, ami akkor is elég gáz lett volna, ha nem csak négy számot ismételgetnek (az egyik legalább Hurd volt, de azt is megunja az ember tizedjére). Aztán elérkezett az est fénypontja: egy csapat ismeretlen ázsiai arc színpadra lépett, hogy most majd zenélni fognak. 


Hát már az elég kínos volt, amikor hangolni kezdtek, na de amikor a húrok közé csaptak, orkánként tört ki az elfojtott röhögés a közönség zeneileg műveltebb és kevésbé diplomatikus tagjaiból. Elképzelésem sincs, hogy mit akartak játszani, de az egyértelmű, hogy nem sikerült nekik. Rosszul behangolt hangszerek, elcseszett hangosítás, a mikulás táncoslányait is felülmúló diszharmónia, és ők nem hagyták abba másfél perc múlva. Keményen végigtoltak két számot vagy tíz percen át... Az elején még a fejemet vertem az asztalba, hogy ilyen nincs, ez nem létezik, biztos valami rémálom, és egyébként sincs elég sör ahhoz, hogy ezt kibírjam, de ha lenne, akkor is kizárt és egyáltalán. Aztán feladtam a többiekkel egyetemben és a kellemesebb megoldást választottuk: simán szénné röhögtük magunkat a produkción. De még utána is időnként fölhangzott valami elcsukló fuldoklás különböző irányokból, amikor a népeknek újra eszébe jutott, hogy mit műveltek ezek a szerencsétlenek. 

A teremben folyamatosan cirkáló pincérlányoknak teljesítménykényszere lehetett, vagy legalábbis nagyon unatkoztak, mert ahogy valaki befejezte az evést vagy kiürült egy üveg, odateleportáltak az asztal mellé és lecsaptak a fölöslegessé váló tárgyakra. Ez eddig dicséretre méltó, tényleg ronda látvány az üres tányér és üveg, de az egyikük túlbuzgóságában lehalászta a félig teli tányéromat is, pedig a kérdésére, hogy elviheti-e, elég egyértelműen közöltem, hogy még folytatni szeretném az evést. Ezen a többiek persze elröhögtek egy darabig, aztán Lida megszánt és odaadta a saját felvágottjait, ami persze nem volt túl nagy áldozat, mivel amúgy is vegetáriánus.

Újra berakták a négy készleten lévő számból a három tekknósat és felszólították az egybegyűlteket, hogy tessék táncolni. Valószínűleg észlelték, hogy ez nem elég és motivációképpen úgy föltekerték a hangerőt, hogy a kommunikáció harminc centis távolságnál messzebbről lehetetlenné vált (hacsak nem írásban, jelbeszéddel vagy telepatikus úton). Engem és a körülöttem ülőket ez nem érdekelt, folytattuk a beszélgetést. Nehogy már néhány zajmániás mongol csak úgy keresztbe tegyen... A dupla vécéajtó mögött egyébként egészen elviselhető volt a hangerő, amikor ezt megosztottam a többiekkel, kétszer annyiszor tűntek el a továbbiakban, nyilván a hűtővíz leeresztése mellett nekik is szükségük volt egy kis majdnemcsöndre. 

Aztán egyszer csak leállt a zene és az addig hangyaszorgalommal sürgölődő pincérlányok, akik kb. minden második embernek tejes teát is osztottak, elkezdték a főétel terítését. Lassan. A kaja nyilván hideg volt már akkor, amikor a kezükbe került, de ha nem, akkor sem tettek semmit a hőmérséklet fönntartásáért (sietés) és miután egy asztalnál néhány ember kapott, a többiekről elfeledkeztek, mint a tea esetében. 


Ahogy a képen is látszik, nem csak hideg volt, hanem elég nyomorúságos menü is. A húsmennyiség a fele volt amúgy ennek, de hát ezért jó, ha a közelben van valaki, aki nem eszik állatokat. Egy részét betermeltem, Kaito nyúlt egy sört a tanároktól (ezen felbátorodva Yi-Fan és jómagam szintén) aztán felvágattuk a tortát. 
Illetve ez nem is igaz, egy kicsit másképp történt. Az egyik pincércsaj hozott egy teli kosár gyümölcsöt a kiürült helyett és az egyik mandarin beleesett a tortába, mire fogta a tortát és eltűnt vele. Már kezdtünk kétségbe esni, hogy mi van, hiába mondta valaki, hogy biztos kicserélik egy másikra (na persze), amikor visszatért az immár szeletekre vágott tortával. A tortaevés nem ment olyan egyszerűen, mert nem volt elég szalvéta, kistányér összesen egy és az evőeszközöket is elvitték a kajaromokkal egyetemben. Mármint még akkor, amikor a felvágott jelentette a szilárd táplálék netovábbját és a főételhez sem hoztak újat, nyolcan három villával és egy késsel próbálkoztunk étkezni... A tortát végül a legegyszerűbb és legkevésbé szalonképes módon kézzel tömtük az arcunkba. Aztán újra beindították a "zenét" és átmásztunk egy némileg zajmentesebb asztalhoz, ahol egyéb jó fej emberek is tanyáztak. 

Kényszerítésre tettem még egy kísérletet, melynek eredményeképp ismételten megállapításra került, hogy az elektronikus zörejre mozgás nem az én asztalom, aztán valahonnan Kaito szerzett újabb söröket meg Meqdad, az egyik afgán is meghívott, és olyan tíz felé már meglehetősen illuminált állapotban leledzett a társaság, kiváltképp az ázsiaiak (tényleg kevésbé bírják az alkoholt, ez most már egyértelmű). Tizenegy felé minden nyelven el kellett mondani, hogy bújjék', a legtöbbet a szervező csaj olvasta a rosszul beállított mikrofonba egy lapról. Amikor befejezte, már csak azért is rákérdeztem, hogy hát a magyar változattal mi lesz, az persze nem volt meg neki, úgyhogy szerény személyem kiáltotta bele a tömegbe, hogy boldog újévet. December huszadikán. Pezsgőbontás nem volt, az már rég elfogyott... 

Az egyik burját lány némi segítséggel összeszedte az addigra már csak nevetni, koccintani és táncolni képes Kaitót, én levadásztam a tortát, fölkaptuk a kabátokat és visszaindultunk a koliba. Elég mókás érzés volt kétharmad becsomagolatlan tortával a kézben átszelni Ulánbátor központját, de hát mások meg sörösüvegeket szorongattak (illetve egymást), úgyhogy annyira nem néztek hülyének a szembejövő mongolok. Útközben Kaito és az őt cipelő burját meg cseh lányok valahol rossz irányba fordultak és csak pár perccel utánunk érkeztek meg a koliba, addigra viszont a torta egy részét már elosztogattam a partin részt nem vevő, elsősorban japán arcok között. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy mi járt a fejükben, amikor megjelent a lépcső tetején egy sörökkel és pezsgővel bélelt, szakállas európai tortával integetve, mögötte söröket lóbáló burjátokkal, mindenesetre pozitívan fogadták. 


Persze olyan nincs, hogy tizenegykor alvás, még ha másnap suli is, a tortát majszoló és ajándéksört is elfogadó japánokkal kiegészülve még vagy másfél-két óráig dumáltunk a folyosón, amíg a reggel nyolcas órára járó többség úgy nem döntött, hogy ennyi elég volt. 


Utóhang: random neonzöld tortafoltok a nadrágomon, kabátomon és a táskámon (elképzelésem sincs, hogy hogyan került a bokámra, illetve a könyököm fölé a krém), illetve találtam egy mandarint és négy almát a táskámban.

--
Biztonsági megjegyzés: a fenti írás a hatás fokozása érdekében nyomokban kiszínezett elemeket is tartalmazhat. (Vagy nem.)

3 megjegyzés:

  1. Szörnyű :)

    Kárpótlásul kapsz egy kis mongol dzsingöl bellszt :)
    http://www.youtube.com/watch?v=TBpXCvxmWMs&feature=share

    VálaszTörlés
  2. Az mennyire gáz, ha félálomban Dzsingisz bellsznek olvastam? :D

    VálaszTörlés