Színház és opera

Két hete vasárnap valaki kitalálta, hogy el kéne menni valami turistáknak szóló, mongol népi showra. Hagyományos hangszerek, torokéneklés, népviselet stb. Az információáramlásban volt némi hiba, hozzám csak húsz perccel indulás előtt jutott el a hír, de azért rábólintottam, mert a jó arcok szinte kivétel nélkül mentek és annak semmi értelme, hogy egyedül üljek a koliban. Amikor kiértünk a koliból, kiderült, hogy senki nem tudja, hogy hova megyünk pontosan (mily' meglepő), de vsz. a drámaszínház lehet a cél. 

Az volt, de amikor be akartunk menni, a százötven centis jegyszedőnénik kidobtak minket, hogy a színház melletti bódéban lehet csak belépőhöz jutni. Egy kis kavar után sikerült meglelni a pénztárat, ahol külföldiektől négyszeres árat akartak kérni. Sikerült valamennyire lealkudni, de még így is drága volt szerintem.

Bal alsó sarok: bizonyíték az egyiptomi-mongol rokonságra

Ha volt is az előadásnak sztorija (és címe), azt nem tudom elmondani, egymás után rakott jelenetek voltak némi forgószínpados technikával megspékelve, a díszletváltás közben pedig egy-egy (csapat) zenész állt ki a függöny elé muzsikálni. A teljesség igénye nélkül: vidéki nomád élet, katonák, nemesi mulatság, sámánszertartás, nomád vándorlás. Tipikus turistashow, én azért valami igényesebbre számítottam. A zene jó volt, de színészetileg nem jelentett valami nagy kihívást és a jelmezek-díszletek is túlságosan tarkára sikeredtek. 

---

Múlt szombaton folytatódott a kulturálódás: Katától kaptam ingyenjegyet az operába, mert Ganboldot nem érdekelte a dolog. Johann Strauss A denevér c. operettje volt műsoron, mongolul. Na most a mongol az annyira nem jó nyelv operaénekléshez, de azért szépen próbálkoztak és az európai jelmezekben is csak mérsékelten hülyén néztek ki (nem volt igazi Majmok bolygója fíling). Viszont amikor megszólalt a mongol arc frakkban, hogy "Én Eisenstein báró vagyok", ott egy kicsit nehéz volt visszatartani a röhögést. A sztoriról fogalmam sem volt, a szövegből csak mondatrészleteket sikerült elkapni, de viszonylag egyszerű volt megérteni és Kata is mondta közben, hogy mi történik (ő korábban elolvasta).

A szünetben sikerült összefutni az egyik lengyel lánnyal meg egy koreai ismerősével, a harmadik felvonásra pedig a koreaiak valami vacsorameghívás miatt leléptek, úgyhogy előremásztunk a lengyel mellé a második sorba.

A részeg börtönőrös jelenet eléggé bejött a közönségnek, a színész tökéletesen hozta az alkoholista mongol szerepét (ihletért nem kell messzire menni), a végén pedig még vissza is tapsolták a színészeket, ami itt állítólag nem szokás. Azt viszont laikusként kicsit furcsálltam, hogy egy-egy hosszabb éneklés után a közönség kötelességszerű tapsba kezdett, mint ha az énekes valami komoly sportteljesítményt hajtott volna végre.

Keresd Dzsingiszt