Szombaton Teleki Kriszta meghívására vele és egy Colmon nevű mongol nővel elmentünk Ulánbátortól egy órányira északra egy üdülőövezetes területre, ahol Colmon nagybátyja és nagynénje élnek. Tízkor indult a busz a Bömbögör-piac mellől, az út kb. egy órát tartott kifelé, keresztül a jurtanegyedeken, néhány dombon és nyaralós részeken.
Ahol leszálltunk, az út mentén és beljebb, véletlenszerű elrendezésben körbekerített telkeken szovjet mintájú víkendházak (mint nálunk a Velencei-tónál vagy a Balaton mellett), jurták és skandináv gerendaházak álltak, illetve volt néhány új építésű, nagyobb nyaraló is. A házak közötti mezőn tehenek legeltek, birka vagy kecske nem jellemző a környékre, de legalább láttunk némi állatot (pár ló is előfordult). A buszmegálló persze nem volt kitáblázva, a helyiek tudják, hogy hol lehet le- és fölszállni, nekünk egyedül elég vicces lett volna.
Az országúttól talán húsz percet sétáltunk be a házak és tehenek között, megkerülve egy mocsaras rétet, míg odaértünk az idős házaspár jurtájához. Kedvesen fogadtak, megitattak tejes teával, egy keveset próbáltak beszélgetni is, de a társalgás java Krisztinára és Colmonra maradt (aki egyébként évtizedekig élt Magyarországon és nagyon jól tud magyarul).
Egy idő múlva a néni bejelentette, hogy csinál zöldséglevest, mi pedig addig elmentünk mászkálni az erdőbe (a jurta gyakorlatilag az erdő szélén állt). Gyönyörű fenyves volt, erdőgazdálkodástól mentes, a földön vörösáfonya, szamóca és boróka nőtt.
Felmentünk az egyik közeli hegyre is, ahova valamilyen furcsa megfontolásból egy ronda betonszarvast állítottak, a nyomokból ítélve a völgyben lévő jurtakempingből ide járnak föl piálni az emberek. A szarvas fölött egy obó is volt a hegyen, mellette valami magasles-szerű dologgal az egyik fán, egyelőre nem tudom, hogy az milyen célt szolgálhatott.
Visszaérve már kész volt a leves, egészen fogyasztható volt, de közben a bácsi elővett egy üveg vodkát, hogy igyunk vele - ez nem kellett volna. A néni, mint minden néni, ragaszkodott hozzá, hogy együnk még egy adag levest, utána tea jött, meg cukorkákat kínált körbe (távozáskor pedig mindenkinek adott egy maréknyit belőle). A folyamatosan működő tévében egyébként végig a Mongóliában tartott judo-világbajnokság ment, az ebéd utáni beszélgetés alatt egy kazah épp jól elvert egy koreai versenyzőt. Egy darabig még folyt az eszmecsere mindenféléről mongolul, Colmon hozott egy pár csizmát a néninek, amit föl is vett, amikor megkérdeztük, hogy körbefényképezhetnénk-e a jurtát, ha már ez az első igazi mongol jurta, amit belülről látunk. Persze kötelező jelleggel csoportképek is készültek, elég viccesen kilógok a mongolok meg Nóri közül.
A fotózás után elköszöntünk, a bácsi mondta, hogy most már van mongol nagyapánk, aztán elsétáltunk a buszig (a kutya félútig elkísért) és visszautaztunk Ulánbátorba, a szmogba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése