2011. december 21., szerda

Lovaglás mínuszhúszban

Egy ideje ment a diskurzus arról, hogy el kéne menni valahova vidékre lovagolni egyet, mert az mégsem járja, hogy Mongólia és még nem ültünk lovon. A királyi többes elsősorban természetesen szerény személyemnek szól, de azért volt még pár ember a koliból, akik hasonló cipőben jártak. A megoldást Abbas szállította, az afgán srác, aki már volt egy párszor lovagolni Tereldzsben egy jurtakempinget is üzemeltető mongol családnál, legutóbb éppen három hete. Szóval megbeszéltük vele, hogy beszélje meg a mongolokkal, hogy ezen a hétvégén megyünk, kérünk két jurtát meg lovakat, ami meg is történt. 

Csütörtökön már félig aludtam, amikor elkezdték megbeszélni a többiek a részleteket (kaja, pia, árak, mikor indulunk pontosan stb.), aztán amikor pénteken tizenegykor magamhoz tértem, az egyik lengyel csaj kopogott, hogy mennek bevásárolni a kirándulásra és ezek meg ezek a tudnivalók. Oké, felöltözés, csatlakozás, vettem még egy pár kesztyűt, az összedobott pénzből beszereztünk három kiló marhahúst, két kiló hagymát, egy kiló paradicsomot, másfél kiló krumplit, néhány cukkinit, húsz tojást, húsz sört, három üveg bort, egy vodkát egy whiskeyt és öt liter vizet plusz némi naant egy indiai kajáldából, mindezt nyolc főre. A koliba visszaérve maradt húsz perc az indulásig, ezalatt még sikerült fölmarkolni némi olajat, sót meg curryt, aztán az előzetesen kitűzött indulási időpont után negyedórával (mert az afgán srác annak ellenére, hogy hangsúlyozta, hogy mindenki legyen nagyonnagyonpontos, késett) elhagytuk az épületet, a fentiekkel szatyrokban, a hátizsákokban pedig meleg ruhákkal. 


A csapat tagjai a következők voltak: Kasia (lengyel), Yi-Fan (tajvani), Franziska (német), Segolene (belga), Abbas (afgán), Anwar (afgán) és egy korábban ismeretlen svájci lány meg értelemszerűen jómagam. Két taxiba zsúfolódva próbáltunk meg eljutni a buszhoz, amit kis híján meghiúsított a szokásos ulánbátori dugó, de szerencsére a téli menetrend miatt a busz csak öt perccel később indult. Vagy kétésfél óra utazás után az egyre kietlenebbé váló utakon, sikerült megérkezni Tereldzsbe. Az országúttól olyan negyedóra sétára volt a kemping, ahol két befűtött jurta várt minket, jól be is cuccoltunk az elsőbe, hogy majd ott főzünk és utána kitaláljuk, hogy ki hol alszik. 


A főzőcskézés is eltartott vagy két órát, az elején mindenki sírt a hagymától, a végén meg már az éhségtől, de elég jóra sikeredett a cucc. A táplálkozás végeztével beszélgetés és játékok mentek, a nemzetközi jó hangulat értelemszerűen garantált volt. Az első adag tűzifa már a főzéssel elfogyott, a második tároló tartalmának pedig addigra lett vége, amikorra az alkoholmennyiség nagy része már a népekben volt. Ez olyan hajnali két órát jelentett, amikor már nem lett volna ildomos fölverni a háziakat és újabb adag fát kérni, úgyhogy kölcsönös egyetértéssel megállapodtunk abban, hogy mindenki egy jurtában alszik. Ezzel kapcsolatban akadt persze némi probléma, az afgán srác nagyon próbálta játszani a főnököt, hogy ő most majd jól beosztja, hogy ki hol alszik meg ilyenek (emlékeztetett is egy bizonyos középiskolai osztálytársamra), de persze kórusban közöltük, hogy mi is képesek vagyunk döntéseket hozni, amire némi méltatlankodás után azért hallgatott.


Érdekes módon ebben az időpontban kint nem volt olyan hideg, mint amikor megérkeztünk, ki is mentem egy pár percre élvezni a füstmentes levegőt és nézegetni a csillagokat (nem láttam őket Arhangaj óta). A jurta tetején melegedő-alvó macska közben végig nyávogott (meg éjszaka is), de a távolban teljes volt a csönd. A kollégiuminál lényegesen kényelmesebb ágyba bevackolódva még megbeszéltük, hogy ki mikor fog fölkelni, hogy fát rakjon a tűzre, aztán sikerült elaludni. Valamikor négy körül kialudt a tűz és a svájci csajnak vagy negyedóra fújkálás után sikerült csak újragyújtania, aztán az én reggeli hatos körömre meg már el is fogyott a fa, az utolsó darabot én tettem a kályhába. Ettől eltekintve eseménytelen és pihentető éjszaka volt, olyan tíz körül kaptunk új adag fát a mongoloktól és összeraktuk a reggelit a húsz tojásból meg némi paradicsomból és hagymából. Kenyeret senki nem hozott. 



Reggeli után (délben) kimásztunk a lovakért. Itt kell megjegyezni, hogy tök kezdő vagyok, utoljára vagy tizenöt éve ültem lovon, ezért nem is örültem, amikor nem sikerült megkapni a leglassabb (és legbambább fejű) példányt, de végül a nekem kiutalt fekete jószággal sem volt semmi gond. Az idő kellemes volt, -20 fok körüli, napsütéses, szélcsendes. Persze elkélt a tripla nadrág és a két pulóver a sídzseki alatt, de a tartalék kesztyűre már nem volt szükség. Eleinte kantárszáron vontattak a lengyel lánnyal egyetemben, aztán Kasiát odaadták egy másik mongolnak és amikor a lovagolni tudó többiek elkalandoztak valamerre másfele, egy kellően ártalmatlan mezőn és ösvényeken én is irányítgattam egy kicsit a lovat. Első körben le kell szögezni, hogy meglehetősen rázott és a nyereg is kényelmetlen volt, de persze élvezetes és jó móka az ilyesmi.




A német lánnyal ellentétben (akinek valami kétkezes, tükörreflexes gépe van) még fotókat is sikerült lőnöm, igaz, a legszebb helyen pont nem. A táj gyönyörű volt, havas dombok egymás mögött a végeláthatatlan messzeségben, az átlag mongol tájtól eltérően itt fenyőerdők is voltak, meg egy kis folyócska és egy gőzölgő vizű patak. A vízen átkelés annyira nem tetszett a lovaknak, a legtöbbet noszogatni kellett egy kicsit, nekem meg az nem tetszett, amikor megcsúszott alattam a jószág. Persze gond nélkül sikerült átérni, aztán utána már mentünk is vissza a jurtákhoz, ez a másfél óra nagyon hamar eltelt.





A lovaglás végeztével megmelegítettük és elfogyasztottuk a maradék curryt, aztán a takarítást félbehagyva kimentünk az országútra a buszhoz. Sikerült nem lekésni és elég hely is volt, az alkoholista bácsi és a fél birka azért jelen voltak, mint kötelező tartozékai a vidéki mikrobuszoknak. A sofőr elég elmebeteg tempóban vezetett a jeges úton, a szembe jövők gyakran inkább félreálltak. Menet közben láttunk néhány tevét is a hóban, valószínűleg a Teknős-szikla környékén nyáron turistákat fuvarozó példányok lehettek. Nalajhban átszálltunk az ulánbátori buszra (ez is csak pár percen múlt), aztán az egész kirándulást végül egy indiai étteremben fejeztük be a kolitól nem messze (szerencsére, mert mindenki bealvósra ette magát). Ezt meg kéne ismételni még mielőtt hazamegyek... 

2 megjegyzés:

  1. Klassz kirándulás lehetett, szépek a képek :).Mi még csak várjuk a havat itt Szöulban. A -20 fok ellenére is, szép helyeken jártatok, és a jurtában való alvás is élmény lehetett.

    VálaszTörlés
  2. Ja, ez jó hely volt, meg hát az a -20 sem olyan vészes azért... :)
    Ahogy néztem, azért már felétek is mínuszok vannak, előbb-utóbb megjön a hó is. Boldog karácsonyt! :)

    VálaszTörlés