Hogyan nem jutottam be a parlamentbe

Még múlt hétvégén mondta a lengyel srác, hogy néhány tanár a mongol parlamentbe szervez látogatást a külföldi hallgatóknak. Érdekesnek hangzott, úgyhogy megkértem, hogy ha tud valami pontosabbat, akkor ossza meg velem is, mert kíváncsi vagyok. 

Hétfőn az egyik tanár elmondta ugyanezt az órán és hangsúlyozta azt, amit a lengyel is mondott és csak sima hülyeségnek gondoltam, hogy nem szabad farmerban és sportcipőben menni. Változatlanul hülyeségnek gondoltam, főleg, hogy csak farmert hoztam magammal és egyébként is mekkora marhaság már a dress code egy sima parlament megnézéséhez... Még ha valami királyról vagy vallási nagyfőnökről lenne szó, akkor még elmegy, na de egy parlament? Oké, talán Észak-Koreában vagy hasonló helyen. 

Úgy gondoltam, hogy senki nem fog szólni úgysem, csak nem gondolnak ilyesmit komolyan, de azért a keddi órák helyett elmásztam a Bömbögör névre hallgató piacra, hogy beszerezzek valami nemfarmert, ami mellesleg egyébként is aktuális kezdett lenni, mert most már nappal sem megy -10 fölé a hőmérséklet. Szóval szépen levadásztam magamnak egy fekete, bélelt kordnadrágot (utálom a kordnadrágokat, de ez nem annyira recés vagy mi a szakszó rá, hanem viszonylag normális és egyértelműen nem farmer), aztán átvedlettem a koliban az új szerzeménybe és a biztonság kedvéért a pulóveremet is egy kulturáltabb darabra cseréltem. Némi táplálkozás után ideje volt visszamenni a suliba, fél kettőkor volt találkozó, hogy onnan induljunk a parlamentbe. Persze ez Mongólia, úgyhogy a tanárok vagy negyed órát késtek, addig a laoszi gyerekek (komolyan, öt-hat-hét [!] évvel fiatalabbak nálam) ökörködtek a termekben én pedig az egyik lengyel csajjal meg egy kínai sráccal dumáltam. Aztán persze csak összeszedték magukat a tanárok is és testületileg átvonultunk a parlamenthez, ahol közölték, hogy még nem mehetünk be, várni kell. 

Oké, várjunk. Az egyik japán, aki öltönyben volt, úgy vélte, hogy nem jó ötlet fölvenni az öltönyre a lila pufikabátját, mert az nem elég divatos, ennek köszönhetően perceken belül remegni kezdett a mínusztízben, majd olyan negyedóra után föladta és magára rángatta a csodálatos színű ruhadarabot. Addigra viszont már a többiek is fázni kezdtek, úgyhogy az egyik tanár kitalálta, hogy menjünk be a parlament melletti, nemtommilyen' egyetem előterébe várakozni, mert ott mégiscsak melegebb van. Bementünk, a hallgatók meg néztek, hogy mi a fenét keres itt ennyi külföldi, mi meg néztünk vissza, hogy mi a fenét néznek. 

Várakozás közben random rámköszönt néhány koreai angolul, koreaiul vagy mongolul: olyan csajok, akiket korábban nem is láttam szerintem és hátulról támadtak, az elsőnél majd' besz@rtam, amikor valaki üdvözlésképpen fölvisított mögöttem - tudjátok, az a tipikus ázsiai lányos hang -, talán ez inspirálta a többit is, de őket már sikerült nyugodtan kezelni. 

Aztán eljöve az idő és bevonulánk a parlamentbe. Természetesen a hátsó bejáraton, itt nem szokás az, ami nálunk, hogy csak úgy minden jöttment a főkaput használja. Szűkös előtér, detektorkapuk, mögöttük hatalmas terem és ruhatár. Az előtérben nem fértünk el, a csapat vége benyomódott a fogadócsarnokba az egyik, detektormentes kapun keresztül, amire jöttek is az őrök, hogy ejnye, húzzunk csak vissza az előszobába, ahol amúgy nem volt már annyi hely sem, hogy a bejárati ajtót ki lehessen nyitni. Azért visszaszardíniáztunk és vártunk türelmesen, a detektorkapuk közül csak egy volt használatban és húsz perc alatt olyan öt ember jutott csak be. Addig is megtanulmányoztuk egymás útleveleit is (közfelkiáltással a magyar lett a legszebb, mert van Lánchíd a belső borítón), az öltönyös japán srác marha sok helyen járt, az útlevelének szinte minden oldalát pecsétek és vízumok borították. Ő persze szerényen csak annyit mondott, hogy sok ideje volt utazgatni... 

A mellettem álló három orosz nem volt valami közlékeny, nem is piszkáltam őket, a lengyel csajt bosszantottam egy darabig a cipőpucoló berendezés feliratával ("polish shoes"), aztán néhány világkorszak elmúltával ott álltam a detektorkapu előtt. 

Útlevél az egyik őrnek, táska a másiknak (azt átvilágították, mint a reptéren), egy idő után megtaláltak a listában, lépnék beljebb, hogy sípoljon ami sípolhat (az egyik laoszit szinte teljesen levetkőztették, mert mindig besípolt), amikor is egy harmadik őr elém lépett és közölte, hogy "no". Néztem rá, hogy mi van, a mellettem álló tanár is nézett, gondoltam biztos azt akarja, hogy előre szabaduljak meg az övcsatomtól meg a szemüvegemtől vagy ilyesmi, de elkezdett mutogatni a nadrágomra, hogy "no". 

Na itt egy kicsit ideges lettem, mert mégis hogy képzeli ez a mongol, hogy nem tetszik neki a csak erre az alkalomra vásárolt öltözékem, és közöltem vele, hogy ez nem farmer, nézze csak meg közelebbről. "No." Itt már a tanár is közbelépett és elkezdett mongolul hadarni (azt értettem azért, hogy "dzsinsz bis"), az őr viszont csak pattogott tovább, hogy "no". Oké, visszarángattam a táskámat a szkenner torkából és félreálltam, hogy a többiek is megküzdhessenek a ruhaesztétikailag túlképzett őrrel (aki amúgy semmivel sem nézett ki elegánsabban a terepszínű szerkójában). 

Valószínűleg itt már vérszemet kapott a fickó, mert első körben visszaküldte a lengyel lányt (akin ugyanolyan fekete farmer volt, amiben honfitársamat tíz perccel korábban beengedték), aztán az egyik koreai csaj cipőjére szólt be valamit, egy orosz sráccal is volt valami kínja, a kifogástalanul öltözött, ámde a két hete leadott (!) listán rajta nem lévő, nemrég érkezett kínai nőt simán beengedte (vagy nem, mert annyira nem figyeltem, de szerintem befelé tűnt el, mert távozni nem láttam). Valószínűleg a tanárnőnek is elege lett a dologból (meg belőlünk, akik hangosan morgolódtunk), mert (síp)szó nélkül átlibbent a detektorkapun és összeterelve a nemzetesztétikai szempontból problémát nem jelentő csapatot, elindult egy folyosón az épület belsejébe. 

Mi egy darabig még maradtunk (hátha elhúzza a belét a dress code mániás őr és a többiek beengednek), jól letisztítottam közben a cipőmet a politikusoknak szánt felszereléssel, aztán megjelent egy addig nem látott őr és ránk szólt mongolul, hogy húzzunk haza. A többiek nem értették, én meg úgy csináltam, mint ha nem érteném, az őr meg visszament, mert azt hitte, hogy rendes külföldiek vagyunk és föladjuk. Hát egy frászt, ha ők parasztok, akkor mi is tudunk azok lenni, elkezdtünk nagy hangon beszélgetni és nevetni a parlament előszobájában, közben megállás nélkül működtetve a cipőtisztító izéket, amit öt perc után megelégeltek, de ahelyett, hogy lelőttek volna, csak simán tapír stílusban újra felszólítottak a távozásra. Oké, nagykövetségünk sajnos nincs (lengyel sem), a koreaiak meg nem elég balhésak, úgyhogy nem csinálunk nemzetközi bonyodalmat ebből a baromságból, mert úgyis csak mi szívnánk meg, úgyhogy ajtó kib.sz (szép nagyot szólt), lenézően és látványosan feldúltan kisétál, búcsúzóul angolul visszaszól, hogy a mongoloktól ennél nagyobb vendégszeretethez szoktunk, gyökerek (korábban angolul beszéltek az őrök, csak akkor felejtettek el más nyelveken szólni, amikor már nem volt tanár a környéken, csak a négy külföldi hallgató). 

Anyátok'. Azért az emberi hülyeség ilyen szintű megnyilvánulása pestiesen szólva rendesen fölb.sz, az viszont biztos, hogy vicces ilyen sztorikat olvasni. 

--

Ui.: Az egész parlamenti móka húsz percig tartott és arról szólt, hogy végigvonszolták a népeket a folyosókon és benézhettek az ülésterembe, aztán pedig lehúztak róluk néhány ezer tugrikot a szüldékkel (jakfarkas zászló, Dzsingisz-kori hagyomány, a kilenc fehér a békét jelzi, ezek vannak a parlamentben, a kilenc fekete meg a háborút, ezeket állítólag a hadügyminisztériumban tartják) fotózkodásért. Hát ezért aztán igazán volt értelme a nadrágokkal és cipőkkel való bohóckodásnak.