2012. október 28., vasárnap

Ulánbátor 373. évfordulója

Október 29-én, hétfőn ünnepli Ulánbátor, Mongólia fővárosa fennállásának 373. évfordulóját. Ezzel összefüggésben korábban kerékpáros felvonulást tartottak a város közlekedési helyzetének javításáért (meglepő, hogy egyáltalán ennyi bringást össze tudtak szedni és már csak a kukásmellényből is megmondja akárki, aki soha életében nem járt Ulánbátorban, hogy gáz van), illetve ma, vasárnap autómentes napot a belvárosban. 

tavaly ilyen volt az autómentes nap

A kötelező körök: Mongólia fővárosa huszonnyolcszor változtatott helyet és ötször nevezték át 1639 óta és 1778-ban került a mai helyére. 1924-ig Niiszlel Huré / Ih Huré* névre hallgatott (fő táborhely / nagy táborhely, illetve kolostorváros), amikor is a forradalmi hevületben elnyerte mai nevét, mely "vörös hőst" jelent. 1994-ig ünnepelték a város évfordulóit, aztán egy darabig nem, az idei évtől viszont az új vezetés "az ulánbátori polgárok ünnepévé" nevezte ki október 29-ét. Változatos programok voltak és lesznek az új ünnepnap előtt és után, összesen öt napon át: szónokverseny, rövidfilm-fesztivál, sakkverseny iskolásoknak és sok egyéb.

Ulánbátor egykor és most (forrás: UB Post)

Egy új iroda pedig a lakosok városfejlesztési ötleteit hivatott meghallgatni, ezenkívül petíciókat és a kerületi hivatalok működésére vonatkozó panaszokat is várják - az biztos, hogy ők nem fognak unatkozni. 


Frissítés: Dóriék nem észleltek autómentes napot - vagy elmaradt, vagy lezárás nélkül, önkéntes alapon hirdették meg, amivel nyilván senki nem foglalkozott. 

--
* ugyanazt az átírást kéne használni az összes bejegyzésben, de nem tudok dönteni, hogy magyar fonetika vagy tudományos átírás szerinti legyen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése