Przewalski-lovak

Még múlt héten mondta Ségolène (a koliban lakó belga csaj), hogy néhány ismerősével el szeretnének menni a Hustai Nemzeti Parkba, ahol az utolsó igazi vadlovak élnek. Egy ilyen lehetőséget kár lett volna kihagyni, úgyhogy szóltam, hogy én is csatlakoznék, ha lehet, és hétvégén el is buszoztunk a nemzeti parkba lovat nézni. A szomszéd szobában lakó kínai lány is jött, aki gyakorlatilag nem tud angolul (koreaiul beszél ugyan, de úgy meg én nem annyira és egyébként is fura a kiejtése), illetve még az ulánbátori buszon összefutottunk Juliennel és Mattel, akik Ségolène francia és kanadai ismerősei. Juliennek nem csak a neve, hanem a fejszerkezete is tipikus francia, átlagos honfitársaitól eltérően viszont jól beszél angolul. Matt közepesen nagydarab, szakállas kanadai, aki a világot járja és gazdasági elemzéseket készít mindenféle érdekes országban, munka mellett mindig van ideje turistáskodni is, mint pl. most. 

Nyolcvan kilométer után a busz megállt a pusztában, a sofőr pedig hátraszólt, hogy itt szálljunk le, és megmutatta, hogy melyik irányba kell begyalogolni tizenpár kilométert az országúttól. El is indultunk nagyjából délnyugatnak, útközben néhány ménes, nyáj és csorda mellett-között haladtunk el, egy pásztorcsalád jurtája is útba esett, de a kutya annyira vérszomjasan hörgött, és egyetlen embert sem láttunk a környéken, hogy nem mertünk közelebb menni. 

Egy óra gyaloglás után megállt mellettünk egy autó és három mongol vigyorgott ki belőle, akikről kiderült, hogy testvérek és Londonban éltek néhány évig, úgyhogy mindhárman jól beszélnek angolul. Felajánlották, hogy elvisznek a park bejáratáig, a családjukból néhányan ugyanis ott dolgoznak és épp hozzájuk mennek látogatóba, így hát hárman bezsúfolódtunk még a kocsiba, Julien és Matt azt mondták, hogy gyalogolnak, és a hátralévő hat-nyolc kilométert megtettük tíz perc alatt. Mire a mongolok jurtáitól lesétáltunk a jurtakempinghez, már a kanadai és a francia is ott voltak, a következő mikrobusz felszedte őket. Megszereztük a jurtakulcsokat, lepakoltunk, ettünk, aztán kitaláltuk, hogy bérelünk bringákat, mert az egyrészt jó dolog, másrészt gyorsabban el lehet jutni messzebbre, mint gyalog. 

Itt kezdődtek a problémák. A kínai lányról kiderült, hogy nem tud bringázni és tíz perc tanítgatás sem hozta meg a kívánt eredményt, valamelyikünknek pedig nyilván illene vele gyalogolni. A kanadai és a francia lecsaptak a legjobbnak kinéző kerékpárokra, a három maradékból egyet éppen szerelt egy mongol, a másiknak chips-alakú volt a kereke, a harmadiknak pedig be volt rohadva a nyeregcsöve és nem lehetett felhúzni az én magasságomhoz, úgyhogy én lettem a szerencsés kiválasztott. 

Elindultunk, próbáltam kommunikálni a kínai lánnyal, de elég nehézkesen ment, ekkor derült ki, hogy tud koreaiul, csak én nem értem, hogy mit mond. Ebből adódóan maradtunk az angol alapszavaknál és a szótárgépbe pötyögésnél, ami se nem gyors, se nem túl hatékony. 

Kétszáz méter megtétele után Julien bringájának leszakadt a jobb pedálja. Ahelyett, hogy visszavitte volna, megpróbálta megszerelni, de újabb néhány száz méter után újra lejött, ekkor viszont már Matt kerékpárjának váltója is követte, mindketten visszafordultak. Mi mentünk tovább, mert úgyis utolérnek, ha szereznek másik járművet, Ségolène viszont elkezdett felmászni egy dombra, aztán egy idő után eltűnt valamerre. 

Másfél-két óra gyaloglás után sem bukkantak föl a többiek, ellenben majdnem ráléptünk egy fürjcsapatra, a madarak az utolsó pillanatban repültek fel a lábunk alól, láttunk szarkákat meg sólyomszerű ragadozókat röpködni, a fátlan táj pedig egyre jobban emlékeztetett Középföldére. 

Széltető

A Széltető-szerű hegy túloldalára érve már erősen alkonyodott és a farkasok is elkezdtek üvölteni valahol messze, és mire sikerült elmagyarázni a kínai lánynak, hogy a farkasok nem igazán esznek embert (vagy ha igen, akkor is kínaiból sok van, farkasból meg kevés :P), vissza is kellett fordulni, hogy még ne teljesen sötétben érkezzünk meg a szállásra. 

A visszaút elég kalandosra sikeredett, meredek és havas hegyoldalakon kellett leereszkedni (egyenesen mentünk, oda viszont kanyarogva), de a nyári cipőm talpa ilyesmire nem alkalmas, úgyhogy elég sok helyen síelés lett belőle. Két-három seggreeséssel sikerült megúszni, és tényleg még világos volt, amikor visszaértünk, de a többiek nem voltak sehol. 

Negyedóra múlva azért megérkeztek és elmondták, hogy nem próbálkoztak több tekeréssel, inkább befogattak néhány lovat a pusztáról (normál lovakat, nem Przewalski-lovakat, vagy molgolul takikat) és lovagoltak egy jót. Vacsora és meleg vizes zuhanyzás (a koliban még mindig nincs zuhany) után aludtunk egy jót reggel nyolcig. 

Göncölszekér és tetőgyűrű

Vasárnap reggeli után szereztünk egy mikrobuszt sofőrrel, aki elvitt a tíz kilométerrel arrébb lévő kutatóállomásig, ami mellett egy völgyben egy kisebb ménes szokott legelni. Tényleg ott voltak, de persze nem elégedtünk meg azzal, hogy láttuk a lovakat, tovább mentünk hegyet mászni. 

A kutatóállomás

A koszt nem sikerült levakarni sem a képről, sem a fényképezőgépem objektívjének belsejéből

Gyönyörű tájon gyalogoltunk keresztül, hegyek és dombok egymás után, erdő sehol, a geográfiai struktúrák nagyon szépen látszanak. Menet közben felriasztottunk egy újabb fürjcsapatot és néhány nyulat, a távolban folyamatosan bőgtek a szarvasok (távcsővel talán látni is lehetett volna őket). A környék legmagasabb hegyének tetején pihentünk egy kicsit, aztán elindultunk lefelé, hogy időben visszaérjünk a kutatóállomáshoz: a busz egykor indult vissza Ulánbátorba. Még néhány madár és nyúl akadt az utunkba, Ségolène kicsit másfelé indult lefelé, mint mi, amiből lett egy kis kiáltozás, de aztán megláttuk lent a hegyoldalban egészben. Az alternatív útvonal egyébként szerencsét hozott neki: talált egy szép mormotaállkapcsot. 

A döglött bálna-szikla (in memoriam Douglas Adams)

Béka-szikla

Kőoroszlán

Keresd a nyulat a képen :D

Távolságok... Az a pálcika jobboldalt Julien

Orordruin

A csapat a hegyen :) 

Fizettünk (drága hely, máshol egy négyszemélyes jurtát kap az ember egy éjszakára annyiért, amennyiért itt egy fő aludt), beszálltunk a mikrobuszba, körénk pakoltak néhány földarabolt kecskét és visszajöttünk a zajos, poros, büdös fővárosba. 

Egy izé...