A nemzetközi tanulmányok iskola (tanszék) huszadik évfordulója

Ül az ember a teremben és várja, hogy kezdődjön az óra, amikor arra lesz figyelmes, hogy a koreaiak valamit magyaráznak egymás között. Az már kiderült, hogy nem hajlandóak (vagy nem képesek) angolul kommunikálni, a mongoljukat meg nem értem még akkor sem, ha azt a szöveget olvassák föl, ami ott van előttem is a tankönyvben, úgyhogy nem próbálkoztam, kivárni mindig érdemes. Aztán az egyik odaszólt mongolul (és érthetően!), hogy nem lesz óra, hanem helyette valami filmet nézünk, irány a tanári. 

Oké, menjünk. 

Hát minden volt, csak filmnézés nem (az óra viszont tényleg elmaradt): a tanári terem hátsó falára projektorral kivetítettek mindenféle weboldalakat (elsősorban mongol híroldalakat meg az egyetem honlapját) és azokról magyaráztak a különböző tanárok egymás szavába vágva, másfél óra unalom után pedig kiderült, hogy a változatosság kedvéért a következő órát sem tartják meg. Elvégre péntek van vagy mi, ilyenkor már minek. Egyébként írás és beszéd lett volna, a beszédtanárnőt egyébként sem bírom, úgyhogy annyira nem bántam. 

A belga lány még közben mondott valamit arról, hogy a laosziak közül páran fellépnek valahol, amiről beugrott, hogy amikor a zuhanyzóra vártam pár napja, akkor az angolul tudó laoszi srác is mondta, hogy ezért nem érnek rá péntek este. Rákérdeztem és elmondta, hogy Laosz és a Mongol Állami Egyetem közötti együttműködés nemtomhányadik évfordulója miatt van az egész és menjünk és nézzük meg. 

Bevásárlás, táplálkozás, fölöltözés, indulás. 

Hol lesz? Valami nemzeti kulturális palotában. Az meg mi? Soha nem hallottam róla... Valami oszlopos épület? Biztos a színház. 

Hát nem az volt. A színházat még mindig felújítják, bent ugyanúgy próba volt és ugyanúgy nem állított meg senki, mint a költős alkalomkor, az elején pedig két nagy transzparens lógott, valami "Mongol építészet 1956-2011" eseményt hirdetve. Na de akkor mi a fene az a nemzeti kulturális palota? Senki nem tudta, sem a színházasok, sem a bábszínházasok, sem a Chinggis Pub személyzete, sem a szomszéd irodaház előtt várakozó hátizsákos európai. Bár... ez utóbbinak legalább volt használható ötlete: nézzük meg az opera melletti táncszínházat, hátha. Megnéztük, ott éppen valami nagy dologra készülnek, tele van emberrel, a bejáratnál egy mongol srác angolul kérdezi, hogy honnan jöttünk. 

Elgondolkozom, hogy mi a helyes válasz, Segolene viszont már mondja a jelszót: "From the university". A francia akcentusra tesz valami megjegyzést a srác, aztán mutatja, hogy hova üljünk. Bazinagy terem, tele mongolokkal, külföldi alig. Ebből adódóan megint nézegetnek, fotóznak és a tévések is az arcunkba irányítják a kamerát, mert hát mégiscsak menő, hogy nyugatiak ülnek a közönségben. 

Aztán elkezdődött. Az iskola (=tanszék, csak amerikai rendszerben) vezetője beszédet tartott arról, hogy milyen szép és jó dolog is, hogy már húsz éves a hely és ilyen sok országgal van kapcsolat (kiosztották a beszéd angol változatát), aztán betettek egy filmet a suliról. Hang persze nem volt, ezzel elszöszmötöltek pár percig, a javarészt hallgatókból álló közönség meg röhögött a bénázáson, aztán csak sikerült valahogy megoldani és lement a filmecske, melyben tanárok magyaráztak arról, hogy miért is tök jó ez a hely. Ezután a műsorvezetői teendőket ellátó fiú és lány sorban szólították a megjelent külföldi professzorokat összes címüket felsorolva, majd maguk az említettek is felvonultak a színpadra és lecsüccsentek az asztal mögé. 

A díszvendégek. Balról jobbra: Orosz, orosz, koreai, japán (?),  tanszékvezető, amerikai

Mindegyikük mondott beszédet, a koreai volt a legjobb arc, a többiek általános mindenfélékről beszéltek és többen papírról mondták, ő meg simán lökte a poénokat, végig improvizált és egyáltalán. A beszédek után kiosztottak egy halom oklevelet és kitüntetést a tanároknak (a közönség addig aludt), majd bejelentették, hogy most szünet, de ne menjen senki sehova, mert utána koncert meg műsor lesz. Nem mentünk, elvégre ezért jöttünk. Segolene néhányszor fölvetette, hogy ki kéne menni az előtérbe, mert hátha evős-ivós fogadás van, de leszereltem azzal, hogy ebben az esetben nyilván kint tolongana mindenki, a helyzet viszont nem ez, maradjunk inkább ülve. 

Aztán fölment a függöny és elkezdődött a rémálom. Mindenféle tanárok és hallgatók vegyesen előmásztak a színpadra, hogy bebizonyítsák, hogy milyen jó énekesek, értékelhető hangja ezzel szemben egyiknek sem volt és a java amúgy is bádogkecske* volt. Hosszú szenvedés után azért végre megjelentek a laosziak is, akik végre valami jót csináltak: népi jellegű szerelésben táncoltak, érdekes volt. A többi műsorszámból okulva nem is maradtunk végig, nem sokkal később leléptünk. 

Valami mongol diákok táncolnak (a ruha nem tűnik túl autentikusnak, de ehhez egyébként nem értek).

Ők is a mongol diákok és hárman vannak, nem többszörös expozíció :P 

A japán nyelvet tanító mongol tanár énekesnek hiszi magát...

...meg ő is, aki asszem' angoltanár.

Néhány hallgató beállt elektromos gitárokkal meg dobszerkóval, gondoltam végre valami jó, erre elkezdtek németül (!) énekelni valami popizét.

Itt már angolul ment az éneklés, amolyan indie-rock hangzású dolog volt.

A magukat szerényen "Екстази хамтлаг" néven bemutató leányok aerobikórával ötvözött pornómozdulatokat mutattak be valami förtelmesen szar zörejre.

Ők nem tudom kik, de viccesen tolták. A laosziak mellett ők voltak egyedül értékelhetőek. 

Ők pedig a laosziak, akik ott laknak egy szinttel alattunk a koliban és ki nem néztem volna belőlük, hogy népviseletbe öltözve fognak táncolni több száz ember előtt.

De egyértelműen a kissrác volt a legjobb :D 

(hasonlítsátok össze az énekessel a háttérben)

__
*gyengébbek kedvéért: bádogkecske -> pléh bak -> playback