2011. augusztus 3., szerda

Repülőjegy

A kép csak illusztráció (forrás)
Tegnap bejártuk az Aeroflot budapesti irodáját és az onnan pár percre lévő Vista utazási irodát, repülőjegy-foglalás miatt. Az akció csak félig volt sikeres, részemről legalábbis elég kellemetlen, mivel az egy átszállásos (Aeroflot) megoldás esetén nem tudnék január végén visszajönni Moszkvából (mert még nem nyitották meg a foglalást a jan. 10. utáni gépekre), a másik verzió (két átszállás, Lufthansa + Air China) pedig azzal járna, hogy kb. 20 órát lennék kénytelen csövezni Pekingben.
Peking (forrás)
Pekinget persze érdekes lenne megnézni, csak hát a reptérről kilépéshez vízum kell, egyedül egy huszonkétmilliós városban meg azért mégiscsak kissé zavarba ejtő lehet, főleg, hogy csak egészen alap kínai írásjegyeket tudok elolvasni, a beszédtudásom meg nagyjából megáll a "Nyi haó?" szintjén.
Szóval most dilemma van, a kérdés viszont ideális esetben megoldódik azzal, hogy a szegediek válaszolnak és kiderül, hogy ők is Pekingen át terveznek jönni és akkor, amikor én, vagy pedig ráfizetek és Ulánbátorban szerzek külön Moszkva-Budapest jegyet visszafelé majd valamikor októberben.
Ja, és ha valakinek van pekingi ismerőse, aki hajlandó lenne egy napon keresztül kalauzolni, az sem lenne rossz megoldás, szóval szóljatok, ha netán... :)

Így kéne menni, csak hát... (forrás)
Amúgy bocs, hogy még semmi igazán érdekesről nem tudok írni, csak a szenvedés megy, de talán ez is tanulságos lesz az utánunk következőknek...

2 megjegyzés:

  1. aeroflotnál vegyél bp-ub, majd peking-bp jegyet

    ulánbátorból pekingbe vonattal menj (van közvetlen járat), pekingben postán feladod az ulánbátorban összevásárolt teljesen felesleges cuccaidat (20kg kevesebb mint 15E), megnézed a pekingi mongol nevezetességeket majd hazaröppensz

    pekingben mindenhol van metró, amivel elérsz mindent (reptérre is kimegy), nem lehet eltévedni

    VálaszTörlés
  2. Köszi a tippet, legközelebb tényleg vonatozni szeretnék. Azóta sikerült egy nappal későbbi indulással ugyan, de olyan jegyet foglalni, aminél csak két óra várakozás lesz Pekingben és nem is sokkal drágább, úgyhogy most marad a végig repülős megoldás.

    VálaszTörlés