2012. január 9., hétfő

Még nincsen vége!

Éppen a moszkvai repülőtéren ülök és a budapesti gépre várok. A halálféreg és kollégái után folytatott mongóliai hajtóvadászat jelen szakaszának vége, de ne menjetek sehova, mert még jó pár élmény vár megosztásra, amiről lustaságom okán nem írtam. És amikor a mongol élmények elfogytak, a blog akkor sem áll le: mindenféle Mongóliával kapcsolatos dolgot olvashattok majd, illetve átalakul általános utazós-élménybeszámolós hellyé, ami remélhetőleg lesz olyan érdekes nektek (is), mint az elmúlt pár hónap volt.

Szóval ha kialudtam az időeltolódást, jön a következő bejegyzés :) 

2012. január 7., szombat

Dzanabadzar Szépművészeti Múzeum

Kedd hajnalban távozott melegebb éghajlatra az összeszokott társaság jelentős része: a két lengyel és a cseh lány most éppen Kambodzsában tanyáznak, süttetik magukat a 30 fokos tengerparton és tömik magukba a friss gyümölcsöt és halat (és akkor ezzel a mondattal jó részét le is írtam annak, ami Mongóliában hiányzik).  Ebből adódóan új társaságot kellett keríteni a múzeumlátogatáshoz, az önként jelentkező tajvanit jól el is rángattam többek között ide. 

Maga a múzeum egy kissé rozoga és nem túl nagy épületben található, öt-tíz perc sétára a parlamenttől, a Stupa Café névre hallgató vegetáriánus étterem és buddhista meditációs központtal szemben. Amikor délután megérkeztünk, egyetlen más látogató sem volt a múzeumban és a pénztáros is hiányzott. A nem egészen egyértelmű funkciójú néni, aki az ajtóban fogadott (valószínűleg teremőr lehetett) megpróbált minket betessékelni a szuvenírboltba, hogy shoppingolással üssük el az időt amíg kollégája távol van, de hősiesen ellenálltunk. 

A jegy beszerzése után elindultunk körbe. A földszinti rész pár ezer évvel ezelőtt készített sziklarajzok reprodukcióival és néhány kupac nyílheggyel meg bizonytalan fémdíszekkel indít (erős a gyanúm, hogy ezek egy része is repró), aztán fokozatosan átcsap a buddhista művészet bemutatásába. A békésen lengedező kajaszagban (a személyzet zöldséges húslevest főzött valahol) végigsétáltuk a földszintet, megnéztünk mindenféle régészeti leletet és másolataikat, az emeletre fölkapaszkodva pedig megérkeztünk a tizenkilenc-huszadik századi buddhista tárgyak birodalmába. Tankák, cam maszkok, különféle bódhiszattvák szobrai, ceremoniális hangszerek és egyéb holmik, az egész simán fölért két félév keleti művészettörténet (plusz tankafestészet és nemtommégmi') előadással. A félreértések elkerülése végett: nem a hátsó padsorban elfekve kényelmesen szundikálás, hanem érdekesség szempontjából... 
A hagyományos mongol (nép)művészet a fent említett kurzusokból sajnos kimaradt, annál is jobb, hogy itt volt belőle ha nem is bőven, de azért szép számmal. Elsősorban festmények (vicces aprólékossággal örökítve meg pl. "Mongólia egy napját"), de némi faragvány is akadt. 

Nagyjából azt tudom mondani erre a múzeumra is, mint a természettörténetire: ha valahonnan kerítenének pénzt (mondjuk attól a több ezer embertől, aki v8-as Lexusszal meg Hummerrel büdösíti a város levegőjét és a Central Tower aljában található luxusüzletekben vásárol), simán jó hely lehetne, de a potyogó vakolat és a nem mindig fölkapcsolt villany elég siralmas látvány. Angol nyelvű cetli viszont szinte minden tárgyhoz tartozik. 

2012. január 2., hétfő

2011 rövidebb volt...

...egészen pontosan hét órával. Legalábbis számomra: ennyi az időeltolódás Magyarország és Mongólia között, cserébe 2012 ugyanennyivel hosszabb lesz. 

A szilvesztert a koliban töltöttük, a szokásos társalgórészben tanyázva. Volt némi enni-innivaló, de minden eddiginél csöndesebb buli volt, látszott a kimerültség a népeken. Egy ideje szokássá vált, hogy felváltva keresünk zenéket a youtube-on, hogy valami háttérzaj is legyen, azt hiszem egy életre megfelelő mennyiséget kaptam populáris zenékből... sajnos (?) amit én hallgatok, az nem igazán partimuzsika, de azért némi unszolásra ástam ilyesmiket: